Skip to main content
Jakabfi Dávid

Jakabfi Dávid cukrász

A nagykanizsai származású Jakabfi Dávid 2009-ben találkozott először a cukrászmesterséggel, sikeréig rögös út vezetett. A vendéglátást Salzburgban kezdte, mint mosogató, majd Tirolban fedezték fel először a tehetségét, és különleges érzékét a desszertkészítéshez, így 2010-től már Ő felelt az édességekért és konyhafőnök-helyettes lett.

2012-ben Dávid ajánlatot kapott egy 4 csillagos szállodától desszertséf pozícióra, ott találkozott először a mára védjegyévé vált tányérdesszertekkel. Ennek hatására kezdte el fejleszteni magát, és a nagy mesterek munkáit követve, valamint autódidakta módon gyűjtötte össze azokat a technikákat, melyeket a workshopok keretében is megmutat.

Versenyeken vett részt, közben két könyvet is kiadott magyar és német nyelven, majd 2018-ban költözött haza Nagykanizsára, ahol házát úgy alakította ki, hogy saját tanulóit fogadhassa kurzusain. Magyarországon 4 helyszínen, Nagykanizsán, Ajkán, Budapesten és Pécsett vezet kurzusokat, de egyre többször hívják Németországba és Svájcba is. Ausztriában több gourmet és Michlein-csillagos étteremben tanította már a szakma szépségeit.

Hitvallása: „Meg kell tanulni , értékelni azt, amit teremtünk. Örülni annak, amit tanulsz és ami jól sikerül.”

„Édes művészet” Tányérdesszert Workshop

145 000 Ft
2024. szeptember 23-24.
Érdekel
0
    0
    Kosár
    A kosár üres